Feith Károly

Életrajz

A 2017-ben, 87 éves korában elhunyt Feith Károly számtalan hazai és külföldi kiállításon szerzett hírnevet. Képei hazánkon kívül az Egyesült Államokban, Japánban, Svédországban, Svájcban, Franciaországban, Olaszországban, Németországban és Ausztriában is osztatlan sikert arattak és számos gyűjteményben fellelhetők.

Pályafutása kuriózum. A Győr-Moson-Sopron megyei Rábacsécsényben született. Autodidakta, soha senkitől nem tanulta, egyszerűen már így született, hogy tudott festeni. 1936-ban, elsős elemista korában, tanítója felismervén rendkívüli rajzkészségét, vele rajzoltatta Magyarország térképeit az iskola számára.

A 30-as, 40-es évek iszonyú nyomora és megpróbáltatásai nem kedveztek festői törekvéseinek. Édesapja, aki páratlan szigorral nevelte gyermekeit, eltiltotta és keményen büntette a „mihaszna” tevékenységéért, a festészetért. Biztos megélhetést szánt gyermekének és kitaníttatta a kőműves mesterségre. Titokban rajzolt és festett, hogy elkerülje az atyai büntetést, hallatlan energiával képezte magát, nappal dolgozott, éjszaka alkotott. Később, jellemző módon, számos más szakmát is elsajátított, hogy csillapítsa tudásszomját. Első önálló kiállítását Csornán, a Rábaközi Napok keretében rendezte. Közben megnősült, a vidéki házukat eladták és Balatonfüredre költöztek, ahol több évtizeden keresztül alkotott.

Csaknem fél évszázada elismert festőművész. Tagja volt a rendszerváltás idején megszűnt Művészeti Alapnak és a Képcsarnok Vállalatnak.

„Senki sem tud úgy bánni a színekkel, mint Ő. Senki sem tudja úgy fölúsztatni a formákat, a színekben megfürdetni, mint Ő. Ó azok a Lazúrok! Aki megáll képei előtt, úgy érzi, hogy ő is a színekben fürdik, eggyé olvad a kompozícióval.”

Gratulálunk Karcsi bácsi!

.